Mohácsi Busók

A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság.

A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az egyéb európai alakoskodásokkal (bolgár kutyerek, szlovén korrantok, osztrák krampuszok, stb.)A népszokás megjelenéséről az 1783.évi Cannonica Visitatio (egyházi látogatás) leírásából vannak az első írásos adatok. A busójárás magyar elnevezése a népszokásnak.
Sokacok úgy mondják Poklade mely szó szerinti jelentése átváltozást is jelent, mely jobban kifejezi a busójárás lényegét. „Mikor egy férfi beöltözik felveszi a busómaszkot, elrejti a kilétét ezáltal kilép a szürke hétköznapok valóságából és egy olyan állapotba kerül melybe az inkognitó alatt szinte mindent megtehet.” (Dr. Minorics Tünde – A maszk mögött) Ez egyfajta ünnepet jelent és ezért is fogalmazza meg sok fiatal, hogy a Busójárás nagyobb ünnep, mint a karácsony.2009.-ben a Mohácsi Busójárás felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára.
Ez azt is jelenti, hogy a busójárás mára nem csak a sokácok ünnepe hanem Mohács városé a mohácsi fiataloké akik beöltöznek farsangkor és játszanak az idelátogató turistákkal.

Ki is a busó: félelmetes mégis vidám, bolondos jelmezbe öltözött alak akin: szőrével kifordított birkabőr bunda van, fehér vászongatya takarja a lábukat (régen szalmával kitömve), lábukon kötött cifra női bütykös harisnyát húznak, és bocskort viselnek. A bundát az öv vagy marhakötél fogja össze derekukon, erre akasztják a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplő vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartják. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott birkabőrcsuklyás álarc. A szépbusó: sokac népviseletbe öltözött lefátyolozott arcú személy (férfi-női ruha, illetve szerepcsere).Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze termékenység varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük.

Mára az idegenforgalom medrébe terelt népszokás sokat veszített az eredeti hagyományokból, ám látványosság szempontjából sokat nyert. A mai busójárás kisfarsangtól hamvazószerdáig tart. Egyedisége a közvetlenségben az emberi kontaktusban van, amely fejlesztette és életben tartotta a busójárást.