Nagydobronyi lányviselet

Visszaemlékezések szerint a tízes évek végéig élt a faluban a hagyományosnak mondható népviselet. Az 1919-1920 és az 1944-1945-ös rendszerváltozás a ruházkodás terén is határvonalat jelentett, a második világháború után pedig, a dobronyi ruha teljesen visszaszorult, az itteniek a modern divatot kezdték el követni.

Az alsó ruhadarabok közé tartozott a vászonból készült ingváll és pendely. Mindkettőt maguk szőtték és varrták, a harmincas évektől azonban ünneplőnek már boltból vették legalább az ingváll alapanyagát, a gyolcsot. Női alsónadrágot az első világháborúig nem viseltek, cseh időkben jött divatba a meleg bugyogó, amely szintén házilag készült gyolcsból, kicsipkézve. Nyáron az ingvállra az asszonyok-lányok lajbit vettek. Anyaga kázsmír, ternó lehetett, színe pedig rózsaszín, piros, zöld, kék stb.
Hűvösebb időben erre jött a blúz, amelynek már volt ujja és nyaka, valamint melegebb anyagból (bársony, parhet) készült. Nagydobronyban a szoknyát kabátnak nevezték. Általában két-három pendelyt viseltek alatta a lányok, de akadt aki hatot is felvett. A kabát feltétlenül rózsás anyagból készült, lehetett deli, selyem, selyembatiz, kázsmír, bársony, parhet bármely színben . Szabása bő, ráncos, fodros vagy sima. Az alján színes selyem- vagy bársonyszalag futott körbe egy vagy két sorban, meg apró szemű fekete gyöngysor.A kabátot kötő egészítette ki, amely hasonló anyagból készült, mint a többi felső ruha, színe viszont mindig elütött legalább egy árnyalattal azoktól. Az ünnepi viselethez tartozott még a zsebkendő, melyet a lányok egész nap a kezükben tartottak, akár sétáltak, akár templomba vagy bálba mentek. Gazdagon hímezték, a szélét körülvarrták vagy csipkézték.

Az itt leírt ünneplő vagy vasárnapló ruhához hasonló volt a hétköznapi is . Munkához természetesen azt a blúzt, kabátot vették fel, amely már kifakult, illetve olcsóbb anyagból készült.
Ezek alapvető ruhadarabok voltak, amelyet az ősz vége felé kiegészített a nyakbavaló, amit a nyakukba terítettek, elől a mellükön keresztbe fontak, és hátul a derekukon megkötöttek. Volt vékonyabb és vastagabb fajta, főleg fehér, piros és bordó színben. Fehéret csak a leggazdagabbak vettek, azt ugyanis kímélni kellett. Ha beköszöntött a tél, a nyakbavaló fölé még gyapjúból készült terítőkendő került. Minél idősebb volt egy nő, annál sötétebb színű ruházatot viselt, az öregek pedig feketét. A kislányok haját hosszúra növesztették, egy- majd két ágba fonták. A csurka végére színes pántlikát kötöttek. Az eladó lányok és az asszonyok más lapos kontyot viseltek, hajukat négy ágba fonták, majd hajtűvel rögzítették. Állandóan fűrevalóban (fejkendő) jártak még otthon is, amit az asszonyok a templomban sem vettek le, csak a lányok. Lábbelit nyáron nem nagyon koptattak ,az emberek többsége mezítláb járt. A zoknit még nem ismerték, de a harisnyát már igen, s ősszel fel is húzták a fiddzős vászoncipőhöz. Az októberi vásárban pedig csizmát vettek télire. Érdekes hogy a fekete bőrcsizma a nyári ünnepi viselethez is hozzátartozott.

Forrás: Móricz Kálmán „Nagydobrony” c. könyv